A reklámszakmának
fiatal kreatívokra van szüksége.
A fiataloknak meg segítségre.

Jó, de mit is csinál egy kreatív, más néven szövegíró?
Kitalálja, hogy hogyan lehet izgalmasan, hatékonyan, hatásosan átadni egy gondolatot egy 30 másodperces filmben,

egy rádióhirdetésben, egy social posztban, egy alkalmazáson keresztül, vagy igazából akármilyen felületen.

Viszont Magyarországon nem képeznek szövegírókat. A tehetségesek és eltökéltek egy része ettől még előbb-utóbb beesik egy ügynökséghez, de nehezen, és eleinte macerás megérteniük a feladatokat, aztán meg még teljesíteniük is kell azokat.

Három hónap alatt végigrágjuk szinte az összes idióta rövidítést, fura munkakört, munkafolyamatot, és megnézünk egy csomó izgalmas kampányt, amik segítenek abban, hogy könnyebben el tudj helyezkedni a szakmában.

Fontos: ha már dolgoztál ügynökségnél kreatívként, akár csak gyakornokként, akkor ne jelentkezz, hiszen pont a bejutásban tudnánk segíteni.

A jelentkezés lezárult. De nyugi, lesz még intro később is. Ha érdekel, nézz vissza 2024 őszén!

A kilencedik évfolyam 2024. január 19-én indul.
Max létszám: 8 fő
Jelentkezési határidő: 2023. november 30.*
Az órák péntek délutánonként lesznek Budapesten, a Mitóban.
A képzés ingyenes.
*A továbbiakról e-mailben értesítünk.

Az előadók

Az órákon mindig ott lesz Pőcze Balázs, Marosi Gergő és Ördög-Kovács Dániel a Mitóból, de lesznek vendégek is. Az elmúlt években többek között ők szántak ránk egy-egy péntek délutánt:
Baráth Péter
Márkavezető, Vodafone, WWF
Csurgó Brigi
Stratéga
Dinh Dóri
Stratéga
Galácz Karolina
Kreatívigazgató
Hadacs Bálint
Social media szakértő
Havasi Gábor
Kreatívigazgató
Havasi Zoli
Stratéga
Juhász Péter Tibor
Márkavezető, Borsodi, Vodafone
Koralewsky Márk
Médiaszakember
Kovács Dániel
Filmrendező
Szabó Béla
Márkavezető, Telekom
Takács Ákos
Márkavezető, Red Bull
Lőrincz Nándor
The Soup - Filmrendező
Nagy Bálint
The Soup - Filmrendező

A jelentkezés lezárult. De nyugi, lesz még intro később is. Ha érdekel, nézz vissza 2024 őszén!